18 ember, akit a lehető legrosszabb pillanatban hagyott el az őrangyala

Most következő hőseink teljesen átlagos emberek, akinek eléggé balszerencsés napjuk volt. Törött WC-k, matrac nélkül maradt ágyak, figyelmetlen konyhafelújítások és főzési baklövések – csak pár a balszerencsés esetek közül. Ugyanakkor ahelyett, hogy azonnal elborult volna az agyuk, nekik sikerült humorral kezelni a helyzetek, ennek köszönhetően pedig elkészülhetett ez az összeállítás!

Egy órája értünk a haza a boltból, többek közt egy új növénykével. A párom a WC feletti polcra helyezte, majd csak a reccsenés hallatszott..

Három perc volt a műszakom végéig. Három perc.

A kis nyuszim a szőnyegből akart fészket készíteni.

Négy napig tartott, mire felújítottuk a konyhát. Ezt csak akkor vettem észre, mikor mindennel elkészültünk.

Eladtuk a matracunkat, mivel az újnak ma kellett volna érkeznie. Igen, csak kellett volna, mivel most hívott a futárszolgálat, hogy két napos késésre kell számítanunk.

Viszlát, ebéd.

Tegnap elvesztettem a #1 szemüvegemet. Ma eltörtem a #2-t. Muszáj volt improvizálnom.

Két egyforma darabot találtam a kirakósomban, vagyis teljesen biztos vagyok benne, hogy egy hiányozni fog.

Már régóta belekezdtem a diétába és a megfelelő mozgásba. Az egyik célom az volt, hogy beleférjek ebbe a naciba, amit még 4 éve vettem. Ma, mikor végre elmentem benne dolgozni leöntöttem egy csésze forró teával..

Meghozták a rendelést.

Ezt a szőnyeget rendeltem. Mármint nagyobbat, de ilyet..

A fiam úgy gondolta, hogy megduplázza a zsebpénzét.

Két órát utaztunk emiatt a csodás vízesés miatt!

Hopsz.

Egy óráig tartott, mire rájöttem, hogy rizs helyett sót öntöttem a rizsfőzőbe.

Szép jó reggel!

Csak egy kis ecetet akartam..

A párom ma hihetetlen felfedezést tett. Kiderült, hogy igenis lehetséges túlságosan is hátra dönteni az állítható támlájú székeket.