19 kolléga, akiket szívünk szerint száműznénk egy kietlen sivatagba 

Néhány kollégának köszönhetően mindig új és teljesen váratlan helyzetek várnak ránk munka közben. Kétértelmű viselkedésük és egyéb furcsaságaik még a leghidegvérűbb embert is képesek kihozni a sodrából. Az ilyen emberek emlékezetessé teszik az unalmas munkanapokat, csak sajnos nem feltétlenül pozitív értelemben. Így vagy úgy, az ilyen kollégák elbocsátása néha jobb érzés, mint amikor ajándékot vagy karácsonyi csomagot kapunk a főnöktől.

1. ,,A kollégáim mindig a rossz látásuk miatt panaszkodtak, hogy emiatt nem látják elég jól a fiatal lányokat a tengerparton. Ma arra jöttem be, hogy szereztek egy távcsövet és azzal nézik őket, ahogy napoznak.”

679614454_1642899221600053.jpg

2. ,,Tegnap vettem fel először az új cipőmet. Ma az egyik kollégám végigcsöpögtette rajta a nyomtatóból kifolyt tintát.”

2011379201_1820516000549310.jpg

3. ,,Az egyik kollégánk már nagyon régóta próbál teherbe esni. Végre sikerült neki, ezért hoztam néhány finomságot, hogy megünnepeljük. Amikor kezdődött volna az ünnepség, kinyitottam a hűtőt és ez a látvány fogadott.”

212338455_671600063731316.jpg

4. ,,Mindig örülök, amikor rájövök, hogy a kollégáim még egy dobozt sem tudnak rendesen bezárni. Különösen akkor, amikor épp hazafelé indulnék.”

159637550_1280721600079722.jpg

5. ,,Ezt csinálják a kollégáim az ultravékony tollal alig 2 hét alatt.”

247186905_831600070111525.jpg

6. ,,Az egyik kollégám munka közben az íróasztala alá vágja a körmét.”

994960456_1817216000827395.jpg

7. ,,Hazavittem az egyik kollégámat, ő pedig megevett egy csokit a kocsimban.”

34854048_716000811924714.jpg

8. ,,A srácok a munkahelyen meg akarták köszönni a segítségemet, ezért úgy döntöttek, hogy adnak nekem egy növényt. Kevésbé örömteli, hogy a székemen hagyták az ajándékot. Ilyen ez, úgy látszik a vizes nadrághoz vezető út jószándékkal van kikövezve.”

290435140_1491600090820582.jpg

9. ,,Néha a kollégáim egyszerűen lenyűgöznek a lustaságukkal.”

944769858_2117916001029738.jpg

10. ,,Szinte minden nap ezt csinálja valaki a munkahelyemen.”

1585026491_1325501600102870.jpg

11. ,,Megkértem az egyik kollégámat, hogy öntözze a virágomat, amíg otthonról dolgozom. Üzleti ügy miatt mégis be kellett szaladnom az irodába, és akkor megláttam szegény növényemet.”

385680643_2038341600117393.jpg

12. ,,A hűtőszekrénybe kell visszatennünk azokat az árukat, amikről a vásárlók meggondolják magukat. Én önként jelentkeztem erre a feladatra, de másra bízták a munkát. A nap végén egy ilyen bevásárlókocsit találtunk elrejtve, tele fagyasztást igénylő termékekkel.”

1874956185_1937316001123862.jpg

13. ,,Kölcsönadtam egy filctollat az egyik kollégámnak. Így adta nekem vissza és panaszkodott, hogy rosszul ír. A fenti filc mutatja, hogy hogy nézett ki, amikor odaadtam neki.”

1551319055_1295160012547606.jpg

14. ,,Az egyik kollégám elkezdett tésztát készíteni, de megfeledkezett róla.”

833341385_953098316001305.jpg

15. ,,Valaki a munkahelyemen leszedte és kidobta az összes kitűzött jegyzetem, és üres jegyzetlapokat tett a helyére.”

269665028_1803042411600138.jpg

16. ,,Az egyik kolléga mindig hagy egy kis kólát az üvegben, majd a sarokba teszi az üveget.”

275969218_951600147992930.jpg

17. ,,Van a munkahelyünkön egy fiatal hölgy, aki imád mezítláb sétálni.”

1708731617_1101600143243874.jpg

18. ,,A kollégám bögréje.”

1395281808_1700736816001552.jpg

19. ,,Valaki a munkahelyemen úgy döntött, hogy alkoholos filccel jelöli meg a szemüvegemet.”

1930309392_1316001637775463.jpg