22 hihetetlen tény Új-Zélandról, ami elsőre zavarba ejtő lesz

Az iskolai földrajzórákról maximum annyi maradt meg nekünk Új-Zélandról, hogy valahol Ausztrália közelében található. Ez valahol igaz is, de maximum a térképen. A két országot ugyanis a valóságban több mint 2000 km választja el egymástól, ami nagyjából akkora, mint a Párizs és Moszkva közötti távolság. Az új-zélandi emberek és az ország kultúrája azonban ennél sokkal nagyobb figyelmet érdemel.Ezért most összegyűjtöttünk néhány izgalmas érdekességet erről a különleges országról, melyek elsőre sokkolnak, majd csodálattal töltenek el.

1.A helyiek mezítláb sétálnak nemcsak otthon, de az utcán is. Mindenhol találkozhatunk cipő nélküli emberekkel: a belvárostól kezdve a szupermarketen át egészen a plázáig.

623333712_943821080513195.jpg

Amikor először látsz ilyet, szó szerint lesokkol. Főleg talán a boltban a legfurcsább ilyennel találkozni, pláne nekünk, Európaiaknak, akik el sem tudjuk képzelni az életünket zokni és cipő nélkül.

79019434_1957230821080615.jpg

3. A boltba vezető út során számos táblával és jelzéssel találkozhatunk, melyek igyekeznek emlékeztetni rá, hogy vigyünk magunkkal szatyrot a kocsinkból.

176135496_60952108072694.jpg

4. Hulladékból készített üzemanyag? Miért ne?! Ebben az országban ez gyakori.

1994349368_8735210807098.jpg

5. Ez a szupermarket lánc ingyenes gyümölcsöket kínál nasiként a vásárláshoz.

2003762465_703210808844937.jpg

6. Bevásárlókocsik egy új-zélandi szupermarketben: a bal oldali a fogyatékkal élő emberek számára, a jobb oldali a gyermekes családok részére lett kialakítva.

1945425502_1302108094726917.jpg

7. A Countdown szupermarket lánc minden szerdán “csendes vásárlást” tart. Ilyenkor egy órára lekapcsolják a zenét és tompítanak a fényeken, hogy megkönnyítsék a vásárlást az autizmusban szenvedő embereknek.

1491250738_1702108096404038.jpg

8. A helyiek sokszor még nulla fokban is pólóban és rövidnadrágban járkálnak. Gyerekkoruk óta így nevelték őket, ezért – például velünk ellentétben – nem fognak megbetegedni tőle.

1801630604_226221081039583.jpg

9. Az orvosi intézmények alkalmazottai az óvodákba jönnek, hogy előadásokat tartsanak a gyermekeknek a különféle betegségekről, és arról, hogyan alkalmazhatnak elsősegélyt magukon és másokon.

393348374_1932108119856671.jpg

10. Új-Zéland azon kevés helyek egyike, ahol egyáltalán nincsenek szúnyogok és kígyók. Sok más érdekes állat azonban igen: például ez a kivi madár.

1041078078_182773412108127.jpg

11. Új-Zéland hivatalosan elismerte, hogy minden állat intelligens, és olyan érzésekkel bír, mint az emberek.

931599907_619314210812243.jpg

12. Az Új-Zélandi Nemzeti Akváriumban rendszeresen kiválasztják a hónap legjobb és legrosszabb pingvinjét, majd szégyen- és dicsőségtáblára helyezik a fotójukat.

457780618_803442108133256.jpg

13. A tengerparton sétáló kaszás nem valami hülye vicc, hanem a kormány által szervezett figyelemfelkeltő akció. Így próbálják emlékeztetni a turistákat a vízben fürdés szabályaira.

90432912_662172108142534.jpg

14. Buszra szálláskor illik köszönni a sofőrnek, leszálláskor pedig megköszönni az utazást. Ha idősebb utasok szállnak fel, akkor a buszsofőr addig nem indul el, amíg helyet nem foglalt az illető, vagy valaki fel nem állt és át nem adta neki a helyét.

1711073796_70355210814255.jpg

15. Sok busznak speciális kerékpártároló van az elején.

225762593_1314942108152295.jpg

16. Az emberek sokszor nem dobják ki a megunt holmijaikat, csak kiteszik a ház elé egy “ingyen elvihető” tábla kíséretében.

12121188_2025210816448316.jpg

17. A mezőgazdaság védelme érdekében az állam tiltja az engedély nélküli kertészkedést.

1198534310_1674321081673367.jpg

18. Az aucklandi repülőtéren egy 4,5 méteres Gimli-szobor látható.

1966232879_836210817023531.jpg

19. Új-Zéland a világ második legbékésebb országa. (Izland az első)

909679367_142108187725535.jpg

20. Az őslakos maori népek az ország teljes lakosságának nagyjából a 15%-át teszik ki. Még ma, a 21. században is sokan viselik közülük a hagyománytisztelő maori tatomoko tetoválást.

956072784_2052108180528305.jpg

21. A hagyományos maori üdvözlet – Hong. Az emberek ehhez az üdvlövéshez összedörzsölik az orrukat.

360472961_1372108199367038.jpg

22. Új-Zélandon valóban volt egy házaspár, akik ugyanazon a napon haltak meg. 67 évig voltak házasok.

714311846_1606411121082041.jpg