A jelek, amiket nem lehet nem észrevenni
Amikor egy házas nő elkezd különösen vonzódni valakihez, az ritkán robban be az életébe. Sokszor csendben indul – egy pillantás, egy rövid gondolat, egy apró rezdülés, ami túl sokáig marad. Nem tervezi, nem akarja, mégis történik valami benne. Olyan érzés ébred fel, amiről azt hitte, már nem létezik. És hirtelen azon kapja magát, hogy valakire gondol, akire nem kellene.
Ez ilyenkor még nem megcsalás. Inkább valamilyen kapcsolódás, figyelem, energia. Finom jelekben jelenik meg, olyanokban, amelyeket néha ő maga sem tud teljesen irányítani.
Akkor is eszébe jut, amikor nem kellene
Váratlanul tör rá. A nap közepe van, főz, üzenetekre válaszol vagy éppen tereget, és egyszer csak ott van a fejében. Azt mondja magának, ártatlan dolog. De újra és újra megtörténik. Ekkor érzi, hogy valami megváltozott.
Távolabbá válik otthon
A férje észreveszi. Jelen van, mégsem. Hallgat, de a gondolatai máshol járnak. Nem haragból, hanem elkalandozásból. A ház ugyanaz, de ő már kicsit máshol van lélekben.
Hirtelen jobban törődik a megjelenésével
Nem látványos fordulat. Csak apró részletek. Kicsit több időt szán a hajára. Előveszi azt az illatot, amit régóta nem fújt magára. Mielőtt kilép az ajtón, még egyszer megigazítja magát. Nem a férjének, és nem is pusztán magáért. Azért a belső reményért, hogy talán ő észreveszi.
Óvatosabb lesz a telefonjával
Nem csalja meg a férjét. De valamit rejteget: az érzéseit. Talán visszaolvas egy beszélgetést. Várja, hogy lájkolja egy posztját. Nem töröl rögtön egy üzenetet. Még nem bűntudat – inkább óvatosság.
Felragyog a jelenlétében
Megváltozik a hangja. Finomabb lesz a mozdulata. Ott az a kicsi mosoly, amit ő maga sem vesz észre. Mások előbb látják, mint ő. A levegő megélénkül köztük, még akkor is, ha soha nem érnek egymáshoz.
Összehasonlítja a férjét vele
Nem mondja ki, csak gondolja. Ahogy az a férfi beszél, figyel, ránéz. Apró dolgokat vet össze: milyen érzés mellette lenni, milyen volt régen otthon, és milyen most. Így csúszik be lassan az érzelmi távolság.
Kifogásokat keres, hogy a közelében legyen
„Véletlen.” Egy üzenet. Egy megbeszélés. Egy apró kérés. Mégis újra meg újra okot talál arra, hogy hallja a hangját, lássa a nevét felvillanni. Már nem puszta véletlen. Ez vágyakozás.
Bűntudatot érez, majd megmagyarázza magának
Tudja, hogy nem helyes, még ha nem is történt semmi. Megpróbálja meggyőzni magát: „Csak barátkozom.” „Nem csinálok semmi rosszat.” De belül érzi, hogy egy határt lassan átlép.
Elkezd kérdéseket feltenni a házasságával kapcsolatban
Nem feltétlen azért, mert menni akar. Hanem mert összeveti a rutin biztonságát az izgalommal. A megszokást az újdonsággal. Az ilyesfajta rajongás könnyen keveredik zavarral, és egyszer csak azt érzi, hogy valami lassan kicsúszik a kezéből.
Nem mindig az a férfi a lényeg. Sokszor inkább az, amit a nő hiányol: a figyelmet, a szikrát, az érzést, hogy valaki észreveszi. Itt kezdődik ez a belső folyamat. És talán nem is arról szól, hogy két ember között kell választania – hanem arról, hogy rájöjjön, miért kellett máshova néznie ahhoz, hogy újra élőnek érezze magát.