Érződik a gáz szag…




Góllal jelentette be Szoboszlai Dominik, hogy apuka lesz Gólyahír a pályán és azon túl is: Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott középpályása első gyermekét várja feleségével, Buzsik Borkával. A boldog eseményt egy különleges gólörömmel jelezte a Brighton elleni bajnokin, amikor…

Egy randinak a kimenetele jó néhány forgatókönyv szerint alakulhat. Az első randiknak ugyanis van egy sajátos bája abból kifolyólag, hogy az ember még nem tudja, hogy mit várhat a randipartnerétől. Ebből az következik, hogy jól is elsülhet a találkozás, de…


Finoman szólva sem mozognak túl otthonosan a konyhában, de hát nincs mindenkinek tehetsége a főzéshez. Vannak, akik számára kikapcsolódást jelent a főzés, míg másokat inkább stresszel. Akiknek kevésbé van érzéke a főzéshez, azok pillanatok alatt képesek leamortizálni a konyhát. Persze…



