Kiara már az ajtóban állt, amikor Stohl András utána ment
Komoly érzelmi jelenetek zajlottak A Nagy Ő legutóbbi adásában, amikor Kiara Lord számára kiderült, hogy Stohl András rangsorában nem ő áll az első helyen. Gina kijelentése különösen rosszul érintette, ezért Kiara félrehívta a színészt, hogy tisztázzák a helyzetet.
A beszélgetés hamar vitába torkollott, Kiara ugyanis sérelmezte, hogy András minden nővel versengő helyzetbe kerül a villában.
„Minden csajnál kakaskodsz!” – mondta ingerülten Kiara. Stohl erre úgy reagált, hogy ez a műsor része, hiszen a szerepe szerint ő a villa központi figurája.
A vita azonban tovább fokozódott, amikor Kiara szóvá tette, hogy András a Gina társaságában töltött randi után nem hozzá, hanem Krisztához ment beszélgetni.
„Ez biztos nem véletlen, gondolom, tudat alatt az volt az első gondolatom, hogy Krisztához megyek” – válaszolta a színész, ami csak még jobban feldühítette Kiarát. A nő kijelentette, nem akar magából bohócot csinálni, és ha más fontosabb, inkább félreáll.
A válasz azonban váratlanul kemény lett:
„Ha te ilyen könnyen azt mondod, hogy oké, hátralépek, akkor oké, csináljuk ezt, akkor menjél haza!” – mondta Stohl András.
A jelenet után Kiara összepakolta a holmiját, és elhatározta, hogy elhagyja a műsort. Távozás közben azonban András utána ment, és próbálta maradásra bírni.
„Nem akarok visszamenni, összepakoltam. Számomra tisztázódott, hogy te miben vagy, mit szeretnél, én viszont nem így szeretném. (…) Sok sikert kívánok neked, de én biztos, hogy ehhez már nem akarok asszisztálni!” – jelentette ki Kiara.
A riportszobában azonban már másként látta a történteket, és elismerte, hogy végül ő érezte magát előnyben.
„Amikor András utánam jött, majd kérlelt, hogy maradjak, már tudtam, hogy a farzsebemben tudhatom” – mondta, hozzátéve, hogy élvezi, amikor a végsőkig húzhatja a férfiak idegeit.
A konfliktus végül béküléssel zárult, amikor Stohl András átölelte Kiarát.
„Megijesztettél, ez így kemény nagyon!” – mondta neki, mire Kiara mosolyogva válaszolt:
„De hát ilyen szokott lenni, havi kétszer”.
