Nos, ahogy már említettem, Csungking egy kínai nagyváros, amely – Pekinghez és Sanghajhoz hasonlóan – közvetlenül a központi kormányzat fennhatósága alá tartozik. Egy lényeges különbség azonban van: míg a másik kettő világszerte ismert, Csungking neve a határokon túl szinte alig cseng ismerősen.
A város elnevezése a Szung-dinasztia idejére vezethető vissza. Guang Zong császár 1171-ben hercegi címet nyert, és a Gongzhou régió irányítása került hozzá; 1189-ben pedig trónra lépett. A „kettős örömre” utalva – előbb a hercegi rang, majd a császári cím – jókedvében Gongzhout Csungkingra keresztelte át.
A hivatalos név mellett több beceneve is forog a köztudatban. Az egyik a „hegyek városa” – nem véletlenül: Csungking a Szecsuáni-medence keleti peremén fekszik, és három hegylánc öleli körbe: északról a Daba-, keletről a Wu-, délről a Dalou-hegység.
Egy másik gyakran emlegetett jelző a „ködös főváros”. A szubtrópusi, meleg és párás klíma következtében a települést sokszor sűrű ködtakaró borítja.
Egy kis történelmi kitérő: a japán–kínai háború idején (1937–1945) Csungking töltötte be a Kínai Köztársaság fővárosának szerepét. 1937-ben a kormány Nankingból ide helyezte át a központot: egyrészt mert Nankingot megszállták a japánok, másrészt Csungking hegyek közé zártan, nehezebben volt támadható.
A döntést az is segítette, hogy a város kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezett szárazföldön és vízen egyaránt. Így lett Csungking ideiglenesen az ország politikai, katonai, gazdasági és kulturális központja. A második világháború 1945-ös lezárulta és az 1949-es polgárháború után a fővárosi státusz ismét Pekingé lett.
1997-ben Csungking Peking, Sanghaj és Tiencsin mellé sorolva központi irányítású városi rangot kapott – ezzel Kína nemcsak a súlyát ismerte el, hanem nagyobb önállóságot is biztosított számára. Ma a város közvetlenül a központi kormány alárendeltségében működik.
Miért emelte a kormányzat Csungkingot Peking és Sanghaj szintjére? Két fő okot szoktak megjelölni. Az egyik: Szecsuán tartomány – ahol Csungking fekszik – korábban elképesztően népes volt, több mint 110 millió lakossal. Emellett óriási kiterjedésű (579 millió km²) területet foglalt magában, és számos közigazgatási egységre tagolódott.
Később Csungking önkormányzati területéhez csatolták Fuling, Qianjiang és Wanzhou megyéket is, amelyek idővel kerületekké alakultak. Ma több mint 31 millióan élnek itt, és a terület nagysága nagyjából Magyarországéval – vagy akár Ausztriáéval – vetekszik. Mindez formálisan egyetlen várost alkot.
A másik meghatározó tényező a „Három-szoros” vízierőmű közelsége: az építkezés 1994-ben kezdődött, és a hatóságok egyszerűsíteni akarták a környező régiók irányítását, hogy a későbbi működés zökkenőmentesebb és hatékonyabb legyen.
Mindemellett Csungking ma is kiemelt szárazföldi és vízi közlekedési csomópont, valamint a délnyugati országrész tudományos, technológiai, kulturális és oktatási centruma. Hiba lett volna nem központilag irányított várossá minősíteni – még ha ez a státusz később is érkezett, a lényeg, hogy a szerepét hivatalosan is elismerték.
Napjainkban Csungking Kína egyik legjelentősebb kereskedelmi központja. Erős a vegyipar, a gépgyártás és a kohászat; több mint tíz autógyár működik itt, körülbelül 400 beszállítóval és számos motorkerékpár-összeszerelő üzemmel. Évente 200 ezernél több autó és mintegy 3 millió motorkerékpár készül a városban.
Az építkezések üteme is lenyűgöző: évente tucatjával, olykor százszámra nőnek ki a földből az irodaházak, lakótornyok és kereskedelmi központok. A kínai csúcsmagas épületek közül több is itt található – például a 354 méteres Raffles City és a 306 méter magas Csungking World Financial Center.
A város ikonikus sétánya a Jiefangbei, amely az azonos nevű tértől indul, ahol a felszabadulási emlékmű áll – a második világháborúban aratott győzelem jelképe. Ma a Jiefangbei a legforgalmasabb bevásárlóövezet; itt sorakoznak a neves kínai és nemzetközi márkák üzletei.
És persze metró nélkül nincs nagyváros: a csungkingi hálózat 310 kilométer hosszú, 182 állomással, naponta több mint 2 millió utassal. Emellett repülőtér, vasúti csomópontok, öt országos gyorsforgalmi út és számos kikötő szolgálja a közlekedést.
Itt működik Kína leghosszabb felvonója is, amely a Jangcén ível át 1166 méteren. 1987-es megnyitása után hosszú ideig ez volt a legkézenfekvőbb kapcsolat Yuzhong és Nan’an kerületek között.
Ma már inkább élményprogram, mint nélkülözhetetlen közlekedési eszköz. A helyiek szerint: aki nem tette meg este ezt az utat, az még „nem is járt igazán” Csungkingban.
A gasztronómia is emlékezetes: Csungking a szélsőségesen csípős ízek hazája. Nem „csak” erőteljes, mint Mexikóban vagy Indiában – itt valóban tüzes fogásokról beszélünk. A csípősség okát a párás klímában keresik: segíti a felesleges folyadék távozását, az erős ételek pedig izzasztanak – akár melegünk van, akár nincs.
A csípős fogásokat egész évben fogyasztják: télen melegít, nyáron „átizzaszt”. Ráadásul a nagy hőségben sokak étvágya visszaesik, a pirospaprika – a legtöbb étel fő fűszere – viszont felébreszti az ízérzékelést és meghozza az étvágyat.
Szakértők szerint – noha a városban több mint 31 millióan élnek, épületek tömege nő és vállalkozások ezrei működnek – Csungking valójában két, egymástól markánsan eltérő arcot mutat.
Az egyik – kisebb – részen felhőkarcolók, üzletek, éttermek sorakoznak, míg a nagyobb területen inkább falusias környezet uralkodik: mezőgazdasággal foglalkozó lakosság, egyszerű vidéki házak.
A „száraz” statisztika is ezt tükrözi: a népesség jelentős része nem a városias, hanem a falusias övezetben él. Szigorú definíció szerint ezért nehéz „a világ legnagyobb városának” nevezni. Több elemző inkább úgy tekint rá, mint városi jogállású, tartomány jellegű közigazgatási egységre.
Hogy akkor minek nevezzük? Talán a „világ legnagyobb tartománya városi köntösben” találó lenne – de a végszót nem nekünk kell kimondanunk.