Óriási, egy autó súlyával megegyező cseppek csapódnak robajjal a földbe. Összenyomnak, törnek, szétzúznak.
Mindent elborít a víz, átitat a nedvesség – semmi remény a menekülésre. Világméretű özönvíz? Soha nem látott mértékű természeti katasztrófa? Nem. Egy átlagos eső a rovarok szemével nézve!
A szerencsétlen bogarak számára minden egyes esőzés egy apró világvégével ér fel. De vannak köztük rettenthetetlen pilóták, akik képesek rossz időben is repülni és túlélni! Ők a szúnyogok.
A repülés esőben a bogarak számára felér egy egyértelmű öngyilkossággal. Egy átlagos esőcsepp átmérője 0,5 és 6-7 mm között van. Egy, mondjuk, közönséges házilégy testhossza 7-8 mm. 30 km/h-s sebességgel a szerencsétlen ízeltlábúakba a saját testükkel megegyező méretű vízcseppek csapódnak! Ráadásul az esőcseppek szinte mindig sokszorosan nehezebbek a rovaroknál. Ennek eredményeként a cseppek eltörik a szárnyaikat, és a súlyukkal szó szerint szétlapítják a bogarakat.
Kivéve a szúnyogot. És ez annak ellenére van így, hogy egy átlagos esőcsepp ötvenszer nehezebb nála. A vérszívó számára egy cseppel való ütközés olyan, mintha egy embert egy busz gázolna el. De hogyan lehetséges ez?! A titok nyitja éppen a könnyűségében rejlik.
A szúnyog könnyebb és kisebb, mint sok más repülő rovar, ezért szinte semmilyen sérülést nem szenved a „légiközlekedési balesetekben”. Ez azt jelenti, hogy a cseppek nem is találják el? Dehogyis, egyszerűen csak képes kibírni egy ilyen csapást.
Tudod, ha egy átlagos légy vagy méh rossz időben próbál repülni, a csepp szinte biztosan a testét és a szárnyait éri. A szétfröccsenő vízcsepp átadja a teljes súlyából származó energiáját. Az eredmény: az állatka megsérül vagy a bátrak halálát halja.
A szúnyognál a rendszer más: a cseppek nem a testére, hanem a szétterpesztett lábaira esnek. Az apró rovar a Johnston-szerv segítségével kerüli el a közvetlen becsapódást. Ez segít neki érzékelni a levegő és a víz áramlásának irányát. Így, amikor megérzi, hogy egy esőcsepp mindjárt a lábain landol, a szúnyog egy szédítő orsót (a teljes test megfordítása a levegőben) hajt végre, lerázva magáról a vizet. Egy ilyen ütközés csak súrolja, és a szúnyog sértetlen marad.
Tényleg mindig szerencséje van a zümmögő vérszívónak? Persze, hogy nem! Néha a csapás közvetlenül a törzsét éri. De a rovarnak még ekkor is van esélye a túlélésre. A hatalmas tömegkülönbség miatt a csepp magával rántja a szúnyogot. Lényegében magába szippantja a rovart anélkül, hogy szétesne vagy energiát adna át neki. A szúnyog az esőcseppel együtt zuhan néhány testhossznyi távolságot, majd kiszabadul a vizes fogságból és repül tovább a dolgára.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kis zümmögőnek nem kell kiállnia a próbát. Még mindig túl kell élnie a hirtelen gyorsulás okozta túlterhelést, amikor a csepp magával rántja a föld felé. És itt a terhelés nem is kozmikus mértékű – David Hu, a gépészmérnöki tudományok professzora kiszámolta, hogy a szúnyognak 300 G túlterhelést kell elviselnie, miközben próbál kiszabadulni a cseppből! Hogy értsd: a 16 G-nél nagyobb terhelés bármely embert azonnal a másvilágra küldene. A vérszívónak pedig meg se kottyan!
De tudod, mi az irónia? A szúnyog számára sokkal biztonságosabb repülni az esőben, mint egy helyben ülve megvárni a rossz idő végét. Ha a csepp a földön éri utol a rovart, már nem lesz hová zuhannia. És ekkor az ízeltlábú kis súlya ellene fordul – az esőcsepp úgy szétkeni a felszínen, mint egy jókora tenyeres csapás! Ugyanez történik, ha a szúnyogot alacsonyan, a föld felett repülve éri egy csepp. Ha nem tud kiszabadulni belőle, mielőtt az a földbe csapódna, vele együtt fog szétlapulni.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: