A kiképzőtéren sorakoztak a honvédek, amikor az őrmester úgy döntött, ma nem a menetelést vagy a fegyverkezelést gyakorolják, hanem valami „magasabb szintű” dolgot: a logikát.
– Molnár honvéd, lépjen ki! – mordult rá.
Molnár kissé értetlenül, de határozottan előrelépett.
– Na figyeljen ide, elmagyarázom magának, mi az a logika – kezdte az őrmester, miközben fel-alá sétált előtte. – Tegyük fel, hogy megszületik, felnő, leéli az életét, aztán meghal. Eltemetik. A sírján kinő egy szál fű. Arra sétál egy tehén, lelegeli azt a füvet, majd odarak egy szép nagy lepényt.
A többiek már vigyorogtak, de az őrmester rezzenéstelen arccal folytatta:
– Én meg arra járok, véletlenül belelépek, és azt mondom: „Molnár honvéd, maga de megváltozott!” Na, ebből látszik a logika. Érti?
Molnár kicsit gondolkodott, majd bólintott.
– Jelentem, értem!
– Akkor mondja vissza! – csattant fel az őrmester, karba tett kézzel.
Molnár kihúzta magát, és magabiztosan belekezdett:
– Az őrmester úr megszületik, felnő, leéli az életét, majd meghal. Eltemetik. A sírján kinő egy szál fű. Arra megy egy tehén, lelegeli, aztán odatesz egy jó nagy lepényt…
Az őrmester már kezdett gyanakodni, de nem szólt közbe.
– Én meg arra járok, belelépek, és azt mondom: „Hej, őrmester úr… maga semmit sem változott!”
