13 vicces párbeszéd apák és fiaik között

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni azt a tézist, miszerint az apukák némileg másképp állnak a gyerekneveléshez, meg úgy az egész világhoz, mint az anyukák. Ez ellen nem nagyon van mit tenni, ez így volt régen, így van most is, és…

Válás után egy férfi felhívja a volt feleségét

Válás után egy férfi felhívja a volt feleségét, elváltoztatja a hangját, és saját magát kéri a telefonhoz. A feleség mit sem sejtve: – Már nem lakik itt, elváltunk! Másnap ismét jön a telefonhívás, a válasz ugyanaz. Harmadnapra a feleség rájön,…

A tanár nem értette, hogyan lett a bukott diákból üzletember

Ugyan a tapasztalat egészen mást mutat, de ennek ellenére nem feltétlenül jelent hátrányt még az üzleti területen sem, ha valakinek nem megy olyan jól a matek. Úgy látszik, hogy a kivétel erősíti a szabályt. A nyugdíjas matektanár összefut egykori tanítványával…

13 ember, akik nem egy szimpla párbeszédet folytattak le

Megesik, hogy két ember nem érti megy egymást. Egy átlagosnak indult párbeszéd is könnyen félremehet a felek között, ami félreértéseket szülhet, a félreértésekből pedig olyan nézeteltérések alakulhatnak ki, amik akár elkerülhetőek is lehettek volna a megfelelő kommunikációval. Ezért aztán egy…

A kamionos nagy viharban vezet

Jókora vihar támad, amikor a kamionsofőr az országúton halad. Egyszer csak észrevesz egy piros esőkabátos figurát az út mellett. Lefékez mellette, és kikiabál neki: – Mit akarsz? – Én vagyok a piroskabátos köcsög, és éhes vagyok. A sofőr kidobja neki…

Vicc: Atyám, azt hiszem, a feleségem meg akar mérgezni!

Elmegy egy férfi a paphoz: – Atyám, azt hiszem, a feleségem meg akar mérgezni! – Ne aggódj fiam, majd én beszélek vele! Másnap ismét találkoznak: – Sikerült a feleségemmel beszélnie? – Igen, felhívtam telefonon, három órán keresztül beszéltem vele. –…