adm1n

adm1n

Ki fizeti a számlát?

Egy férfi megszólít egy csinos nőt az utcán: – Mondja hölgyem, négymillió forintért lefeküdne velem? – Négymillió forintért? Simán! – És ötezer forintért? – Hééé, mit gondol, mi vagyok én? – Hogy Ön micsoda, azt már letisztáztuk. Most már csak…

Ki volt az a fickó?

A tanító néni kérdi az iskolában: – Pistike, mondd meg nekem, melyik élőlény növekszik a leggyorsabban? – A hal. – Hát ezt meg honnan veszed? – A papám a múlt vasárnap fogott egy halat, és azóta ahányszor elmeséli, a hal…

12 titokzatos tárgy, amik megbénították az internetezőket

Az internetezőknek is időbe telt megfejteni, hogy mik ezek. Találkoztál már olyasmivel, ami teljesen megdöbbentett? Valószínűleg mindannyian éltünk már át hasonlót. Az emberi kíváncsiság pedig ilyenkor nem hagy minket nyugodni egészen addig, míg meg nem fejtjük, hogy mit is láttunk…

16 kínos lebukás, amit felesleges megmagyarázni

Az nem egy kellemes érzés, amikor az embert füllentésen kapják. Persze ez elég könnyen megelőzhető, hiszen csak annyi a dolgunk, hogy soha ne hazudjunk. De ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre gondolnánk. A másik megoldás pedig az, hogy nem…

Na, hogy megy a sz€x az asszonnyal?

A féltékeny feleség egy cetlit talál a férje zsebében, rajta egy telefonszámmal. Felveszi a telefont, beüti a számot, majd amikor felveszik, köszönés és bemutatkozás nélkül belevisít: – Mindent tudok, te cafka! Mire a válasz a kagylóból: – Rendben van, de…

Szeretnéd az anyjával és a lányával?

Egy kis faluban élő házaspár válni készül. Mindketten maguknak akarják a gyerekeket. A válóperes tárgyaláson a bíró mindkét felet megkérdezi, mielőtt a gyerekekről dönt. Az asszony azzal indokolja kérését, hogy ő hozta világra a két gyereket, ezért hozzá tartoznak. A…

A főnök belép az irodába:

A főnök belép az irodába: – Jó reggelt, emberek! Hol van mindenki? A titkárnő: – Mindenki home office-ban van, uram. – Értem. És maga mit keres itt? – Én online vagyok, csak gyenge a WiFi. – És az a kávé…

Asszonykám, itt vagy???

Az öreg bácsi felveszi a kabátját és indulni készül otthonról. Felesége utánaszól: – Hová mész? – Elmegyek az orvoshoz. – Beteg vagy? – Nem, csak gondoltam, felíratok egy Viagrát – Akkor várj, én is jövök. – kászálódik ki a néni…

Szívem nagyon őszintén, milyen volt?

Hazafelé sétál a férj és felesége, de már régóta veszekednek. Amint kifordulnak egy kereszteződésnél, hirtelen egy csapat koszos, részeg férfi tűnik fel hasonlóan kinéző nőkkel. A férfi nem is bírja megállni, gúnyosan odaszól az asszonynak: – Na, megjött a családod…?…